2009. december 15., kedd

iPhone 3GS új csomagolásban a T-nél

A T-mobile-hoz múlthét szerdán érkezett iPhone-ok doboza a whisky-s üvegeket juttatja eszembe ( amúgy már más országokban réges rég így kaphat ). Ugyanis régen annyira kelendő volt a whiskey hogy nem sima üveg formájú hanem téglalaposított üvegekben szállították a tengeren, hogy több elférjen egy hajóra.





Az új dobozok is vékonyabbak, mondhatni slim dobozokban kapjuk ezentúl az iPhone-okat.




A varázslat egyszerű, a töltőt szabták át. Így már nem a megszokott "Apple" töltött kapjuk amin cserélhetjük a hálózathoz csatlakozó fejet, hanem egy vékony hosszúkás egybefejet. Aminek a másik végén az USB bemenet van. Cseles-cseles.



Valamint az Apple pénzt is spórol a kisebb töltő kisebb doboz kombóval, és a környezettet is jobban kímélik.




Szemfülesebbeknek feltűnhetett hogy kétszer említettem a whisky szót és másodszor whiskey-nek írtam. Ez azért van mert kétféle képpen kell írni, attól függően hogy Skót whisky, Ír whiskey, Burbon whiskey vagy esetleg Kanadai whisky-röl van szó.

2009. december 6., vasárnap

Karácsonyig minden nap egy fizetős játék ingyen

Az alábbi oldal egy adventi naptár iPhone módra, a lényege hogy minden nap egy iPhone játék ingyenes az AppStore-ban. Ezen az oldalon pedig láthatjuk hogy melyik az, egynap csak egy ingyenes tehát csak aznap tudjuk ingyen letölteni.



Boldog karácsonyt és jó játékot http://appventcalendar.com/

2009. november 27., péntek

Cigánykodik a T-mobile

2009 november 16.-tól olcsóbban lehet hozzájutni a T-mobil-nál az iPhone készülékekhez. Gyakorlatilag egy szinttel lejjebb mentek az árak a 32 GB-os 3GS a 16 GB-os 3GS áráért vásárolható meg a 16 GB-os pedig a sima 3G áráért itt van az új ártáblázat akit érdekel iphone.tmobile.hu ( pdf formátumba )


Eljött a váltás ideje, kinéztem magamnak az Apple iPhone 3Gs 16 GB black-et 79 999 HUF ért icon 200-as díjcsomagban 2 éves hűség idővel. Bementem a Miskolc Plazában lévő T-pontba ahol azt mondták hogy nincs itt semmiféle hiba kikérem a pannontól a telefonszámomat és ingyen hordozhatom is át hozzájuk.
Kikértem a számom mivel Miskolcon nincs pannon szaküzlet, csak visszonteladók ezért Pestről küldik a levelet. Azért visszamentem a rendes kedves segítőkész fiatalemberhez hogy ugye ez papír nem jó? Hát nem. Majd akkor hétfőn jöjjek és megcsináljuk a bussiness-t. Mondom jó.


Itt jött az érdekes rész, megjegyezte hogy rákéne dobnom még 30 000 HUF-ot. Mondom mirefel? Hát mert tudja hogy nincs feltüntetve de hitelképességi kaucióként csak akkor nyitják meg a számlámat ha feltöltöm 30 000 HUF-al. Tehát akkor csak 110 000 HUFot kell otthagynom nekik. A T-maffiás kolléga szerint én rosszul látom... ez nem 110 000 csak 80 000 meg 30 000 ami a számlámon ugyanúgy az én pénzem.

Én meg úgy látom hogy nem az én pénzem mert soha többé nem fogom látni. Jó hogy elfolyik mert költök a T-sekre, de akkor is, nem ad kamatot a pénzemre és a pénzem ott áll náluk. Valamint ezt miért csak akkor említette amikor már kikértem a számomat a pannontól ez kicsit úgy jött le nekem mintha azt mondaná hogy "édes testvérem dobjá'' még rá 30at". Milyen hozzálás ez?

Még nem is vagyok az ügyfelük de már leljmolnak? Mi lesz később? nem igaz hogy nem bírják megvárni a 6 hónapot amire az 5 000 HUF-os előfizetéssel szépen befizetem a 30 000 hufot.


Kicsit utánanéztem az interneten beszeljukmac.com-on az egyik kommentelö felvetette ugyanezt a kérdést, mire egy másik írta hogy tőle 10 000 huf kauciót kértek. Most akkor én olyan suttyónak néztem ki hogy többet kértek mert biztos nem tudom fizetni majd, vagy látták rajtam hogy van ott még pénz addig fejjük amíg ittvan.

Lehet T-pont függő a dolog, vagy az ügyintéző jutalékot kap és ki mennyire bátor, valaki csak 10 et valaki 30at kér. Próba cseresznye alapon.

Állítólag platinakártyás ügyfeleknél nem kérnek rá semmit hitelképességi kaucióknak.

2009. október 30., péntek

Tömegfelháborodást kelltett a csajozós iPhone program

Ezen program segítséget nyújt a férfiaknak csajozás terén. Meglehet határozni hogy a kiszemelt nő milyen beállítottságú ( plazacica,kocka...stb ) és ez alapján a program csajozós dumákat dob ki melyeket elsüthetünk. Ha épp most hagyta el a barátja és szomorú, a program kidobja a legközelebbi fagyizókat amelyekhez elvihetjük.

Kicsit erőltetett lehet ha valaki pl randi közben les az iphone-járól, de bejöhet :)

Ezekkel a funkciókkal talán még nem is lenne gond, habár már ezért is tarthatnák szexistának és a női sztereotípiákra erősítő rossz dologonak. Ami viszont tényleg feltette a pontott az i-re és felszította a világ jórészét, hogy a csajozási adatokból amiket felviszünk, statisztikát készít a program melyben látszódnak a sikeres/sikertelen próbálkozások és egyéb mellékadatok. Ezeket az adatokat megoszthatjuk FaceBook-on vagy Twitter-en. Nem is kell mondanom hogy jópár többek között nőnemű egyéneket az mélyen sérthet, ha egy ilyen statisztikában köszön vissza a nevük a világhálón.

Pepsi's Offers 'Pickup' iPhone App. for Men


A programot amúgy a Pepsi Corp készítette és csak a Pepsi Amp ("Erősítő") nevű energiaitalukat akarták reklámozni vele. A szlogen "Erősíts rá, mielőtt becsajozol!"
Sikerült a reklám, mivel a világon elég sokan felfigyeltek és eltérő érzelmeket váltott ki. Ha valakit érdekel a main napig ingyen letölthető az AppStore-ból.

A Pepsi Corp közleménybe adta hogy ezt a programot viccnek szánták és annak demonstrálásául hogy a férfiak miket megnem tesznek hogy megszerezzék a nőket.

2009. október 4., vasárnap

A nyalás gyakorlása, bárhol

Amikor az ember már azt hinné hogy nem tudnak újat mutatni 85 ezer program után amiket iPhone-ra és iPod Touch-ra gyártottak világszerte, jön az iLickIt.

A program segítségével az iPhone pályafutásában még soha nem látott módon nyalási technikánkat fejleszthetjük. No' rossz az aki rosszra gondol.



Még nem érhető el az AppStore-ból és nem is biztos hogy valaha elérhető lesz.
Itt megjegyezném én is hogy ha egy mód van rá, ne nyalogassunk olyan dolgokat amiket folyamatosan fogdosunk, billentyűzet egér stb.
Több baktérium található rajtuk mint egy WC ülőkén ( komolyan ). Amíg csak a bőrünkön vannak nem gond de ha bekerül a szánkba elég súlyos gondokat okozhatnak. Ezért kell rendszeresen kezet mosni.